Kedves Éva

Akkoriban számomra érthetetlen volt, hogy miért, de mégis egészen sok férfi környékezett meg. Ezeket az udvarlásokat és flörtöket nem vettem komolyan, hiszen nem mertem komolyan venni senkit sem. Azt gondoltam, vicc az egész, én valójában nem tetszhetek senkinek sem.

Nem tudtam kezelni ezeket a helyzeteket; azt sem tudtam kifejezni, ha valaki egyáltalán nem érdekelt, mivel fogalmam sem volt, hogyan mondhatnék nemet. Ezzel párhuzamosan persze azt sem tudtam senkinek sem a tudtára adni, hogy tetszik nekem, zöld a lámpa.

Sok számomra kínos helyzetet éltem át, amikor felnőtt férfiak mozdultak rám, egy éppen csak felnőttnek számító, de valójában nagyon is kislányra. Elmondhatatlanul kellemetlenek voltak ezek a szituációk; mégis hogyan mondhatnék nemet egy nálam sokkal idősebb embernek? Egészségtelen, határok nélküli családból jövök, ahol egy dolog nagyon keményen belénk lett nevelve: az idősebbnek nem mondunk ellent.

Az anyámmal a saját anyja hitette el, hogy egyedülálló nőként semmit sem ér az életben, sosem lesz képes eltartani önmagát és a gyerekeit. Ezt a hiedelmet olyannyira a magáévá tette, hogy valóban nem volt képes egyedül eltartani minket, anyagilag nagyon sokáig függött az anyjától és így mi is ebben a beteges függésben éltünk az öcsémmel.

Azzal, hogy nem mentem rögtön egyetemre az érettségi után, az anyámban valószínűleg bekapcsolt valami vészforgatókönyv és gyorsan be akarta biztosítani a jövőmet, így hát kilökött a húspiacra. A saját pasijainak a haverjai voltak a vadászok, én a préda, az anyám pedig a vadőr, aki odavezette a vadászt a vadhoz. Elvitt magával bulizni, ilyenkor persze ittam, majd táncolnom “kellett” ötvenes férfiakkal, vagy éppen a telefonszámomat adta meg a tudtomon kívül az egyik kertipartit tartó negyven és ötven közötti férfinak, aki másnap azzal hívott fel, hogy elvinne ebédelni a Balatonra.

Amikor konfrontálódtam az anyámmal, azt a választ kaptam, hogy nincs abban semmi, ha barátkozok, meg amúgy is, a faszinak a fürdőjében elfér az egész lakásunk. De mégis miért akarna egy érett, felnőtt férfi barátkozni egy tizenkilenc éves lánnyal? És az anyám miért nem véd meg?

Semmi sem volt kifejezett szavakkal rám kényszerítve, de a körülmények, amik megteremtődtek, a neveltetésem, miszerint a magasabb életkor egyenlő a hatalommal, nem tűrtek ellentmondást.

Egy idő után ezek az akciók abbamaradtak, viszont az élet attól még nem kímélt meg a hasonló helyzetektől. A szülővárosom egyik télvégi báljában egy akkor harminc éves pincér környékezett meg, akinek szintén nem tudtam megmondani, hogy nem tartottam egészségesnek, ha sokkal idősebb férfiak csapják a szelet kislányoknak. Úgyhogy persze megadtam neki a számomat, majd a végén a jól bevált módszerrel szereltem le: ghostingoltam.

Felismert a tetováló! Ő csinálta az enyémet is és akkor mesélte, hogy iszonyatos arcmemóriája van, soha senkit nem jegyez meg, csak nagy ritkán egy-két embert. Mondtam én, hogy különleges vagyok és mély nyomot hagyok az emberekben.

Reggel pedig összefutottam a harminc éves pincéremmel. Nem volt bennem semmilyen furcsa érzés vagy szorongás, csak elsétáltam mellette. Kétszer. Valamilyen nővel volt, lehet, hogy a barátnője. Lehet, hogy pont ezért is nem köszönt. Mondjuk én sem igyekeztem köszönni neki, nem is akartam igazán. Ő hajtott olyan nagyon még akkor, és én voltam az, aki nem válaszolt a levelére.

Egész jó úton haladsz az önmegismerés felé. Vagy mégsem? Már nem kell sok, hogy teljesen kinyíljon a benned rejlő virág. Már csak pár határ van hátra, amit még át kell lépned, már csak pár szabályt kell megszegned. Remélem, lesz benned elég erő és kitartás és bátorság, hogy ez a későn érő évelő növény kiélvezhesse a fénykorát.

Ne fossál már ennyire magadtól!

Naplóbejegyzés ideje: 2011. október 06.