Mindenkinek csak egy estére, egy alkalomra kellek?
Te intézed úgy, hogy mindenből és mindenkiből csak egyszeri alkalom legyen – válaszol a naplóm. Ezt kéne elfelejteni, rá kellene jönnöd, hogy maradj állandóan nyitott. Ne gondolkodj azon, hogy nézel ki a nap minden percében. Zárd el az agyad, engedj a tested minden vágyának! Ne csak akkor, ha iszol egy kicsit (vagy sokat), hanem MINDIG! Úgy vagy jó, ahogy vagy, kattogni pedig TILOS!
A fenti sorokat egy péntek esti buli után fogalmaztam meg. Olvasni is idegesítő, hogy bejegyzésenként mást és mást gondoltam magamról, hát még átélni! Egyszer azt gondoltam, hogy teljesen jó vagyok úgy, ahogy, aztán hogy mennyire nem vagyok elégedett a testemmel, az arcommal. Az őrületig tudtam ezt a kettőt forgatni magamban, aztán ez az őrület brutális önostorozásban manifesztálódott.
És mégis kinek akartam megfelelni? Elhitettem magammal, hogy magamnak, de a valóság nem ez volt. Állandóan külső megerősítést kerestem: a családomtól vártam a dícséretet, de nem volt elég; a barátaimtól is azt vártam el, hogy imádjanak engem, de nem volt elég; és a férfiak esetében is az volt az elvárásom, hogy mindegyik minimum szerelmes legyen belém, de ez sem volt elég.
Semmi sem volt elég, mert én nem voltam elég önmagamnak. Hiányoztak belőlem a belső bástyák (önbizalom, önértékelés, önbecsülés), amik egy egészséges embert megtartanak az életben és ezek megléte esetén megszűnik zsigeri szükségletnek lenni az, hogy valaki állandóan visszaigazoljon.
Mert én igazolom önmagam, rendben vagyok, elég vagyok. Nem másoknak. Magamnak.
Naplóbejegyzés ideje: 2011. november 03.
photo: saját
Kedves Éva 
Leave a reply!