Kedves Éva

A következő bejegyzés arról árulkodik, hogy mennyire magányos voltam. Senki nem tanított meg arra, hogyan viseljem a nehéz érzéseket az életemben, nem kaptam a körülöttem élő felnőttektől érzelmi támogatást, így aztán azt tanultam meg, hogy a nehéz érzéseket egyedül kell feldolgoznom.

Ez persze nagyon magányossá tett, azt éreztem, hogy az életem legtöbb területén senkihez sem tudok kapcsolódni, mivel senki sem éli az én életemet, így nem is értheti azt senki. Mégis hogyan várjam el másoktól, hogy megértsék, ami bennem zajlik, mikor nekik nem kell ezeket az érzéseket átélniük? Legalábbis kívülről nem úgy tűnt, hogy bárki másnak lennének hasonló nehézségei.

Emiatt távol tartottam magam érzelmileg mindenkitől; biztosan ez is hozzátett ahhoz, hogy nem tudtam párkapcsolatban létezni, borzasztóan diszkomfortos érzés volt az, hogy megosszam magamat valakivel, aki esetleg szeret (vagy valami hasonlót érez irántam).

Az életem ebben a ciklusban zajlott: jól vagyok – nem vagyok jól – kell valami, ami kibillent – jól vagyok. És újra. És újra. És újra.

Esetemben az érzelmi kibillentés sokszor az otthoni veszekedés volt az anyámmal. Régebben a fenti ciklus pár hét, esetleg hónap leforgása alatt körbeért. Visszaolvasva a naplómat elég nagy gyomros ez most nekem: a ciklus még mindig létezik, most nagyjából egy-két évente ér körbe. Van még mit megdolgozni magamban.

Fáradt vagyok már így hajnali fél egykor, ami azt jelenti, hogy már vasárnap van. Ma legalább egy doboz cigit elszívtam a másnaposságom ellenére.

Nagyon sajnálom, hogy ilyen rondán összevesztem ma anyával, de úgy látszik, ez kellett ahhoz, hogy mindkettőnknek kinyíljon a szeme. Hogy őszinte legyek, elég sajnálatos, ha csak enyhébb idegösszeroppanások után tudunk dűlőre jutni, de ez van, úgy látszik, nekünk ez jutott.

Egyre jobban észreveszem, hogy tényleg egyedül születünk, egyedül élünk és egyedül is leszünk ezen a földön, hiába vannak mellettünk emberek. Hálát kéne adnom azért, hogy erre majdnem húsz évesen jövök rá? Talán. De legalább még az igazi felnőttkor előtt megtanulom megérteni ezt.

Naplóbejegyzés ideje: 2011. november 06.

photo: saját a tatai Öreg-tóról