Kilépni a komfortzónából – ahogy a neve is mutatja – nem komfortos. Amint elhagyod a megszokott medredet, amit ismersz, tudod, hogyan működik, máris egy ijesztő terepen találod magad. A zónán kívül már fogalmad sincs róla, hogy ki hogyan fog reagálni, már nem működnek a régi mintáid, a fejedben legyártott forgatókönyvek már nem jósolják meg a jövőt előre.
Mit csináljak, hogyan reagáljak? Ki vagyok én ebben az új, ismeretlen közegben? És kicsodák ezek az emberek, miért viselkednek ennyivel másként, mint én? Ehhez mégis hogyan kellene viszonyulnom? És egyáltalán jól teszem én, amit teszek?
Nagyon könnyen el tudnak bizonytalanítani egy ilyen helyzetben, hiszen sokkal kevesebb önbizalmad van, vagy egyáltalán nincs is már, miután kilépsz a megszokottból. A megszokott pedig nem számít, milyen, azt ismered és kész. Amit pedig nem ismersz, az a legfélelmetesebb a világon.
Ugyanígy voltam én is minden alkalommal, amikor megpróbáltam lerázni magamról a mintáimat és megpróbáltam újakat létrehozni. Persze nem tudtam, hogy ezt csinálom, csak annyit éreztem, hogy lázadok, mert elegem van, mert nem tetszik, amiben vagyok, mert mást akarok. A közeg pedig azt válaszolta minden egyes kitörési kísérletemre, hogy velem van a baj, én reagálom túl, én vagyok a hisztis, az akaratos, az önző, nincs bennem empátia és egyébként sem engedte meg senki, hogy kitörjek.
Eszközök és alternatívák híján pedig minden alkalommal menekültem vissza a megszokott híg fosba, akármilyen híg is volt az a fos.
Most mi a fasz van veled? Kezdődik minden elölről? Ne csináld már, baszd meg! Pedig egy karnyújtásnyira voltál a boldogságtól. Vagy mégsem? Kezdesz lecsúszni már megint? Vagy csak megéled önmagad? Tényleg ez lennél te?
Mit akarsz? Mire vágysz IGAZÁBÓL?
Szerintem kurva gyorsan találd ki, mielőtt megint csalódnál magadban.
Naplóbejegyzés ideje: 2011. december 17.
photo: saját
Kedves Éva 
Leave a reply!