Egyszer fent, egyszer lent – tartja a mondás. Biztosan van benne valami, nem véletlenül született meg ez a közhely. A sok elviselhetetlennek tűnő esemény után nálam is beköszöntött egy motivált, boldog időszak: jelentkeztem egyetemre, ami nem várt izgatottsággal töltött el. Szabad perceimben a jövőmről ábrándoztam, tervezgettem az életem, hol fogok élni, mi lesz a munkám és milyen boldog leszek majd tőle.
Akkor még mindig nem tudtam, hogy a boldogság valójában belülről fakad, a külső körülmények pedig majd igazodnak hozzá és nem fordítva; nem a környezet lesz, ami meghozza a boldogságot, de minden bizonnyal sokat hozzátesz.
Ez a motiváltság nem csak az álmodozásaimra volt hatással, hanem a kreatív energiáimat is felszabadította. Mindig szerettem alkotni, a mai napig szeretem a kétkezi dolgokat, rajzolni, hímezni, de ami nagyon régóta velem van az az írás. Tinédzserként is írtam blogot, többet is, verseket költöttem és naplóztam. És mindig is bennem volt, hogy olyan jó lenne, ha mások is olvasnák a gondolataimat, mivel úgy éreztem, hogy igazán jól ki tudom fejezni magam és ez talán mások számára is élvezhető.
Azt hiszem, a humor mellett ez volt a mentsváram, a saját terápiám, amivel túléltem, gondoztam és szórakoztattam magam.
Szóval apa tök jól van, már voltunk is nála, mondjuk csak egyszer. Vissza akar kerülni velünk egy városba, még nem mondtam neki, de nem is értené meg lehet, hogy mennyire jó helyen van ott, ahol van. Az a problémája, hogy messze vagyunk tőle, azt hiszi, számítana, ha csak pár utca lenne köztünk, pedig nem. Szörnyű ember vagyok, mi? Nem tudom, egyértelmű, hogy jónak látom magam, de az nem biztos, hogy annyira számít.
Naplóbejegyzés ideje: 2013. április 22.
Annyira örülük, hogy a teraszon ülve tudok írni úgy, hogy nincs melegem és nem is fázok. Ezért imádom az áprilist.
Megnéztem a statisztikát és bizony már most biztos vagyok benne, hogy felvettek. Ha az első helyre nem is, a második helyen tuti bent vagyok. Komolyan egyetemista leszek. Mosolygok, miközben ezt írom, nem is tudnám máshogy leírni.
[Az akkori legjobb barátnőm] azt mondta, hogy az anyja szerint önző embernek önzetlen, önzetlen embernek önző gyereke születik. Valószínű, hogy ez hasonlóképpen működik a szerencse terén is. Egy kisebb gödör után úgy tűnik, hogy az álmaim mezejére lépek, anyának pedig már sokadik próbálkozásra is befuccsolt, hogy részt vegyen az élet körforgásában. Család van, igaz, csak egy csonka, de munka egyáltalán nincs. És már nem mosolygok.
Viszont meg fog jelenni egy írásom egy internetes magazinban. Mosoly!
Naplóbejegyzés ideje: 2013. április 24.
photo: pinterest
Kedves Éva 
Leave a reply!