Nagyon vágytam rá, hogy más legyen az életem és ez egyre jobban meg is fogalmazódott bennem. Leírtam, kimondtam hangosan, ezzel pedig valósággá is vált ez a belső, feszítő érzés: mást akarok, máshogy akarom.
Persze ez nagyon ijesztő volt; ha nem akarok úgy élni, ahogy eddig, akkor mégis hogyan akarok élni? És hogyan kell máshogy élni?
Az önszabotázst a lehető legmagasabb szintre emeltem, mindent, ami kicsit is kényelmetlen vagy ismeretlen volt, azt rögtön le is ráztam magamról. Meggyőződésem, hogy nem szándékosan, hiszen tényleg szerettem volna a változást, de ameddig nem tudtam, hogy ki vagyok, mit akarok, mire vágyok igazán, addig nem tudott bekövetkezni a hőn áhított új élet sem.
A helyzetet tovább árnyalta, hogy azt sem tudtam, hogyan ismerhetném meg magam. Nem tudtam, miért működök úgy, ahogy, miért reagálok dolgokra egy bizonyos módon és miért nem másként viselkedek egyes helyzetekben annak ellenére, hogy én másként szeretnék viselkedni.
A következő két naplóbejegyzés szerintem nagyon jól szemlélteti ezt a belső harcot: akarom a változást, de amikor esély lenne rá, megtorpanok.
Elmenjek? Kellek én oda? Hogy jövök haza? Mondjuk ez csak kifogás… A horoszkópom is megmondta, hogy tegyem le a szent esküt: változtatok az életemen, eljárok itthonról, nem félek az ismeretlentől. Bárcsak ilyen könnyű lenne…
Nem is vagyok odavaló igazán…
Hülye vagyok…!
Naplóbejegyzés ideje: 2012. szeptember 15.
Fogalmam sincs, honnan ez a hirtelen jött magabiztosság. Valahogy más ez az egész, mint szokott lenni. Nem attól félek, hogy mit gondolnak rólam, […] már az sem érdekel, mit gondolnának rólam mások, ha lenne valakim. Attól vagyok nagyon megijedve, hogy meggondolom magam a cél előtt egy méterrel. Attól, hogy mikor már kellőképpen beleásnám magam, egyszer csak elfáradok vagy megunom vagy akármi. Ahogy szoktam. És nem akarom úgy csinálni, ahogy szoktam.
Azt akarom, hogy ezentúl minden más legyen.
Ez egy harc önmagad ellen! Ez a legnehezebb, mindig ez a legnehezebb. Önmagadat mindig könnyebb meggyőzni, hogy az egyszerűbbet válassza, de most válj harcossá és lépj ki a sátorból a csatatérre! Honnan tudod, hogy ez nem a te tereped, ha még nem is jártál a közepén? Az erdőn átjutni mindig nehéz, de a centrumban ott a tisztás a kis patakkal. Ha látni akarod az eget, érezni a szellőt az arcodon, akkor verekedd át magad a gazos erdei fákon és bokrokon, de nagyon gyorsan!
Naplóbejegyzés ideje: 2012. szeptember 20.
photo: pinterest
Kedves Éva 
Leave a reply!