Így tehát elköltöztem a lányhoz, akivel a kollégiumban is együtt éltünk. Egyszobás garzonlakásban éltünk ketten; ha beválik, a szerződés lejárta utána mehetünk egy nagyobba – mondta. Az anyám vett nekem egy ágyat és egy gardróbszekrényt, a ruháimon kívül mindössze ennyi volt a tulajdonom.
Emlékszem, milyen rettenetesen szorongtam, hogy elég lesz-e a pénzem, amit keresek: diákhitel, lakbér, a rezsi fele és félre is szeretnék tenni. Szerencsére elég volt, bár a félretett pénz nem volt sok: hol egy tizes, hol csak ötezer forint jutott rá, de nem voltam hajlandó rá, hogy ne képezzek tartalékot, akármilyen lassan is megy majd.
Azt is eldöntöttem, hogy formába hozom magam, sokat híztam ugyanis a kapcsolatom és az államvizsgák ideje alatt. Igyekeztem hasznosan tölteni a szabadidőmet: újra olvastam, egészséges ételeket főztem és sokat voltam egyedül. Kiültem egy parkba a könyvemmel, néztem az őszt és azt éreztem, hogy végre megnyugszom.
Egyetlen dolog volt nehéz: a munka. Olyan területen kezdtem el dolgozni, amiről fogalmam nem volt. A főnököm egy maximalista nő volt, aki úgy nézett ki, mint Hófehérke. Elképesztő volt a kontraszt a kedves arc, bájos hang és aközött, hogy milyen módon tudott követelni, illetve szóvá tenni, ha neki nem tetsző módon lett egy-egy feladat elvégezve.
Nem akartam türelmetlen lenni magammal, túl sok dolog történt egyszerre az életemben: gyászoltam, lezártam egy érzelmileg elhanyagoló kapcsolatot, elköltöztem, elkezdtem dolgozni a szakmámban. De az elvárások annyira kemények voltak, hogy ez ismét berántott egy szorongásos spirálba. Sajnos, vagy sem, dícsérettel működök, a munkahelyem pedig nem az a hely volt, ahol olyan bőszen osztogatták volna a kedves szavakat.
Vágytam a természetbe, hasonló emberek közé, de nem volt hozzá társaságom, így hát eldöntöttem, hogy nem várok tovább senkire sem:
Kedves Éva!
Hétvégén voltam a börzsönyi túrán és azt kell, hogy mondjam, hogy kifejezetten büszke vagyok magamra. Nem feltétlen csak azért, mert teljesítettem két nap alatt egy összesen harminchét kilométeres túrát a hegyen, hanem azért is, mert egyedül mentem el egy olyan társaságba, ahol senkit nem ismertem. Számomra ez egy elég nagy lépés, nem igazán volt jellemző, hogy magamtól elmenjek egy idegen helyre teljesen egyedül. Hasonló gondolkodású emberekkel találkoztam, nagyon jókat nevettem és borzasztó jól szórakoztam.
Összebarátkoztam egy nővel, akivel egészen véletlenszerűen kezdtünk el beszélgetni, mert leültünk egymás mellé a vonaton. Gyorsan kiderült, hogy egy hullámhosszon vagyunk, és amiket mesélt az életéről számomra nagyon inspirálóak voltak. Három hónapot töltött önkéntesként Kenyában, másfél évet élt Spanyolországban és ahogy beszélt az élményeiről, megindított bennem valamit. Ennek hatására jelentkeztem meseolvasónak kórházak gyermekosztályára, majd időpontot kell választanom még, de mindenképpen el szeretnék menni.
Még azon is elgondolkoztam, hogy nyáron egy-két hétre elmegyek valahova önkéntesnek én is, mondjuk egy táborba, akár külföldre.
A hétvége után nagyon nehezen ültem vissza az íróasztal mögé, viszont pozitív, hogy az osztályos munkatársaimről szerintem elmondhatom, hogy most már teljes értékű csapattagként kezelnek, aminek nagyon örülök.
Holnap/ma találkozunk, addig is legyen szép estéd/napod!
én
e-mail időpontja: 2019. november 19.
Leave a reply!