Kedves Éva

egy gyógyulás története


ezzel kezdődött az utam vissza önmagamhoz – september/2019

2019. augusztus végén beköltöztem Z-hez. Addigra már a bérlője sem lakott ott, így kettőnké volt a lakás. Egy időben lelkesen magyarázta, hogyan fog még egy kisebb szobát és egy konyhát kialakítani a lakásban, mire én is ott laktam, már egy fiókot sem ürített ki a ruháimnak.

Amikor megkérdeztem, hova tegyem a dolgaim, egy lépcső alatti tárolóra mutatott, hogy ott elférnek a dobozaim. Komolyan dobozokból öltözködjek, kérdeztem. A válasz egy egyszerű igen volt.

A születésnapomon egy barátnőmmel mentünk el szórakozni, aznap éjjel még a kollégiumban aludtunk. Másnap pánikrohamra ébredtem, a barátnőm hívott mentőt, de akkor már nem mentek ki pánikrohamhoz, azt mondták, menjünk be az ügyeletre. Így hát a saját lábamon besétáltam, ahol adtak valami tablettát. A barátnőm kísért el.

Délután hazamentem, Z. pedig összeveszett velem, amiért nem főztem.

Pár nappal később volt egy barátjának a születésnapja, a munkából hazaérve az első dolga volt felköszönteni őt. Számon kértem rajta, hogy az én születésnapomon miért nem tudott ennyire figyelmes lenni. Harminc éve a legjobb barátja, mondta, én pedig 3 éve a barátnőd vagyok, válaszoltam.

Akkor döntöttem el, hogy szakítok vele. Egy volt kolis lakótársam már korábban is felajánlotta, hogy költözzek hozzá, megosztva így a lakhatás terheit. Megkérdeztem, áll-e még az ajánlat. Igent mondott.

Előtte még elmentem Évához is, felvázoltam a tervem, utána kezdtem el intézni a költözésem.

Egy egész héten keresztül szinte semmit sem aludtam, rettegtem, hogy Z. majd kezdeményezni fog valamit az ágyban, de nekem már a gondolattól is felfordult a gyomrom. Akkor már pár hete dolgoztam, az első két hétben majdnem egy hétnyi plusz munkaórát összeszedtem; inkább voltam az irodában, mint otthon.

Eljött a nap, amikor véget vetettem a kapcsolatnak: 2019. szeptember 19. A barátaival füvezett otthon, képtelen voltam jó képet vágni hozzá.

Miután elmentek, leültem vele szembe és elmondtam neki, hogy teljesen egyedül hagyott engem a kapcsolatban, így egyedül hoztam meg azt a döntést is, hogy elköltözöm tőle. Már ma este sem alszom itt, holnap munkaidőben elviszem a cuccaim, jelentettem ki. Azt mondta, hagyjam a kulcsot a postaládában. Ennyit, semmi mást nem mondott.

Ennyi év távlatából azt gondolom, hogy Z. sem akarta már ezt az egészet, egyszerűen csak gyáva volt. Gyáva volt szakítani, felvállalni, hogy ő hozza meg a nehéz döntést és annak a következményeit viselni. Helyette olyan körülményeket teremtett, hogy nem hagyott választást, nekem kellett kimondanom, hogy vége van. És ez tulajdonképpen az egész kapcsolatunkat jellemezte, csak idő volt, mire észrevettem.

Másnap az öcsém segített elvinni a cuccaimat, ezzel kezdődött az utam vissza önmagamhoz.

2019. szeptember



Leave a reply!

bővebben a blogrol [katt]

Naplóbejegyzések 2011-től, egy fiatal lány tollából – vagyis az enyémből.
A bejegyzésekben dőlt betűvel írt részek a jelenkor kiegészítései – vagyis az enyémek.
Minden héten egyszer.

(A bejegyzéseket ajánlott időrendben – az első bejegyzéstől a legújabbig – sorban olvasni. Természetesen önmagukban is értelmezhetőek.)

Értesülj a bejegyzésekről