Kedves Éva

A kapcsolatomban Z-vel sokszor éreztem magam magányosnak, egyedül kellett megbírkoznom az érzéseimmel, félelmeimmel, az élettel.

Az államvizsga időszaka öt hónapig tartott, két-háromhetente volt egy vizsgám összesen öt alkalommal, a köztes időközökben tanultam. Nem mentem a boltnál messzebb, illetve Z-vel is csak azokon a napokon találkoztunk, amikor vizsgám is volt.

És ezeken a napokon sem csináltunk semmit. Nagyon jól esett volna kicsit kiszakadni a hétköznapokból, valóban kiszellőztetni a fejem. Ekkor már az anyám külföldön élt, a családomat ebben az időszakban nem láttam, a barátaim velem együtt kapartak a diplomáért, mint malacok a jégen, így a Z-vel töltött időnek valódi kikapcsolódásnak kellett volna lennie. Ehelyett ültem a négy fal között, csak éppen az ő lakásában és nem a kollégiumban.

Közben meghallgathattam tőle, hogy mennyire szar a családom, a barátaim, hogy egyedül ő az, aki tetőt tesz majd a fejem fölé, hogy ha gyerekünk lesz, majd ő marad otthon a babával, mert én jobban fogok nála keresni, de persze ez mégsem igaz így, mert hála neki nem kell majd lakást bérelnem, így végülis ugyanott vagyunk.

Egyedül Évához jártam el a hétköznapokon, ebből nem engedtem. Az egyik legkiegyensúlyozottabb időszaka volt ez az életemnek.

Megszereztem a diplomámat, amit megünnepelvén elmentünk egy étterembe, ahova Z. és az anyja is éppen, hogy csak nem pizsamában érkeztek meg.

Nyáron ameddig csak lehetett még a kollégiumban laktam, mellette sokat voltam Z. lakásán. Egyszerűen nem vitt rá a lélek, hogy odaköltözzek. Majd megint eljött a nyári fesztivál.

Az egyik reggel, a fesztivál nagyjából negyedik napján arra keltem, hogy az öcsém ül az ágyam szélén. Nem értettem, mit keres ott, hiszen Z. anyjának egyik szobájában vagyunk, neki nem kellene itt lennie. Egyetlen mondatot mondott csak: apa meghalt.

Percekig csak zokogtunk egymás vállán, azt mondta, személyesen akarta elmondani. Maradjak nyugodtan a fesztiválon, dolgozzak, ha vége van, elintézzük amit kell, mondta.

Maradtam. Z. nem nagyon szólt hozzám a következő napokban, azt is kikérte magának, hogy miért ébresztettük fel aznap reggel.

A fesztivál után hazamentem és elkezdtük intézni a temetést. Az összegek csak jöttek és jöttek, egyre nőttek a kiadások, nekem nem volt munkám, csak a fesztiválból megkeresett pénzem volt, az öcsém egyetemre járt. Anya azt mondta, tizenéve elvált apától, neki ehhez nincs köze. Ha kell, vegyünk fel hitelt.

Azt éreztem, hogy még sosem voltam ennyire egyedül, sosem hagytak ennyire cserben: az apám meghalt, az anyám nem segít, Z-t nem érdekli, mi van velem. Ezen a nyáron Z. anyja azt mondta nekem, hogy ha boldog szeretnék lenni az életben, akkor hagyjam el a fiát.

Apát végül a fesztiválon megkeresett pénzemből és önkormányzati segítséggel, illetve az öcsém egyházi kapcsolatainak felhasználásával tudtuk eltemetni. Azóta is csak egy fakereszt van a sírján.

Z. nem jött el a temetésre, azt mondta, nincs kedve végignézni, ahogy összetörik bennem egy világ. És ez nekem rendben volt.

Így hát augusztus végén, amikor már nem húzhattam tovább, beköltöztem hozzá. Találtam munkát, ahol szeptember második napján kezdtem el dolgozni.

Évához folyamatosan jártam, ebben az időben nem írtam neki e-mailt, nem volt rá energiám.

2019. nyár