Kedves Éva

egy gyógyulás története


ekkor nyugodtam meg először – autumn/2017

Nagyon be voltam szarva tőle, hogy mennyibe kerül egy terápia. Kevés pénzből éltem, szinte nulla anyagi támogatással, a nyári fesztiválon megkeresett pénzemet igyekeztem több hónapra beosztani, ami általában októberig volt elég. De mi lesz, ha keresek egy pszichológust? A gyógyszerem vészesen fogyott, közben segíteni se segített igazán, de legalább már a hétköznapokban tudtam funkcionálni.

Párkapcsolatban éltem. A fesztiválon volt munkatársam, az egyszerűség kedvéért legyen a neve “Z”. Z nálam hét évvel idősebb, fővárosban született srác, aki a családjának köszönhetően saját lakással is rendelkezik.

Külföldön dolgozott, de a fesztivál után még pár hétig itthon maradt, így viszonylag sok időt tudtunk együtt tölteni. Tudtam, hogy visszamegy nyugatra, megbeszéltük, hogy megpróbáljuk a távkapcsolatot. Augusztus végén elrepült, de minden nap beszéltünk egymással.

Az első olyan élményem volt, hogy valakinek én is hiányzok. Nagyon vártam az októbert, megbeszéltük, hogy meglátogatom az őszi szünetben. Ez végül nem történt meg, mivel hirtelen felindulásból hazaköltözött. Azt mondta, hiányoztak neki a szerettei és a barátai, azt sosem mondta, hogy az én személyemnek köze lenne a hazatéréséhez.

A kapcsolat elején – érthető okokból – nagyon jól éreztem magam, elöntötte az agyamat a rózsaszín köd. Sokat voltunk a lakásán – egy lelakott, konyha és fűtés nélküli lakásban, ahol egy idősebb fazon is élt albérlőként a másik szobában. És ez nekem rendben volt.

Sokáig nem volt bekötve az internet a lakásába, a másoknál letöltött és pendrive-on hazavitt filmeket és sorozatokat néztük, Z sokat ült a gép előtt, zenei alapokat készített, én olvastam. A kollégiumba hordtam a koszos ruháit kimosni, majd vissza hozzá, Z addig otthon ült a gép előtt és füvezett.

Füvezett a reggeli előtt, a reggeli után, ha zenélt, ha találkozott a barátaival és ha lefekvéshez készültünk, csak hogy jobbat aludjon. Mindenféle kulimunkát csinált, költöztetőnél dolgozott, portás volt, majd munkanélküli, végül egy barátja karosszéria-lakatos műhelyében helyezkedett el. Általános iskola után soha nem tanult tovább.

És ez nekem rendben volt.

Másfél éve voltunk együtt, amikor egyszer az ágyán ülve megint beütött a krach. A semmiből felszínre törő szorongás, megállíthatatlan zokogás és a többi, ami együtt járt ezzel az állapottal. Hiába szedtem a gyógyszert, mindegy volt.

A keresztanyám ugyanebben a kerületben élt, viszonylag sok időt töltöttünk együtt, neki szóltam, hogy pszichológus kéne, ismer-e valakit. Az egyik kolléganője akkor már egy ideje járt, ő adta meg a számát. Még pár hétnek el kellett telnie, mire összeszedtem magam, de végül 2017. novemberében felhívtam Évát.

A gyomrom az öklöm méretére zsugorodott, a szívem a torkomban verte az ütemet, de már nem érdekelt, mennyibe fog kerülni. A következő hétre beszéltük meg az első ülésünket. Hatezer forintot kért minden egyes alkalomért, amin soha egy forintot nem emelt. Ekkor nyugodtam meg először.

Az Évával folytatott terápiám alatt sokszor írtam neki az ülések előtt e-maileket, melyeket a következő bejegyzésekben dolgozok majd fel.

2017. ősz



2 responses to “ekkor nyugodtam meg először – autumn/2017”

  1. […] És ezeken a napokon sem csináltunk semmit. Nagyon jól esett volna kicsit kiszakadni a hétköznapokból, valóban kiszellőztetni a fejem. Ekkor már az anyám külföldön élt, a családomat ebben az időszakban nem láttam, a barátaim velem együtt kapartak a diplomáért, mint malacok a jégen, így a Z-vel töltött időnek valódi kikapcsolódásnak kellett volna lennie. Ehelyett ültem a négy fal között, csak éppen az ő lakásában és nem a kollégiumban. […]

    Kedvelés

  2. […] még elmentem Évához is, felvázoltam a tervem, utána kezdtem el intézni a […]

    Kedvelés

Leave a reply!

bővebben a blogrol [katt]

Naplóbejegyzések 2011-től, egy fiatal lány tollából – vagyis az enyémből.
A bejegyzésekben dőlt betűvel írt részek a jelenkor kiegészítései – vagyis az enyémek.
Minden héten egyszer.

(A bejegyzéseket ajánlott időrendben – az első bejegyzéstől a legújabbig – sorban olvasni. Természetesen önmagukban is értelmezhetőek.)

Értesülj a bejegyzésekről