2014
-
egy hét múlva helyreállt a világ – autumn/2014
Az éjszakák voltak a legnehezebbek, berántott a sötétség, hogy elalvás előtt egyedül maradok a gondolataimmal. Egy alkalommal az orvosi ügyeletet is ki kellett hívni, az orvos Xanaxot adott és azt tanácsolta, ha megint rosszul érzem magam, vegyek be egy nyugtatót. Continue reading
-
meg voltam róla győződve, hogy meg fogok halni – 02/09/2014
Az új érzést nem tudtam mihez kötni, akkor is éreztem néha, ha teljesen józan voltam, így hát a jól bevált struccpolitikához folyamodtam: kis mellkasmasszázst követően folytattam a teendőimet. Continue reading
-
nem félek semmitől – 06/08/2014
Egyre kevesebbet és kevesebbszer beszéltem velük, idővel pedig nem találkoztunk többé. Előre szóltam nekik egyébként: az egyik házibuliban annyira megalázva éreztem magam, hogy megmondtam, többet nem töltöm velük az időmet. Kinevettek. Én pedig tartottam a szavam. Continue reading
-
csak este, fürdés közben jöttem rá – tavasz, 2014
Egy este tusolás közben villámcsapásként hasított belém a következtetés, amit az egyik szabadon választott előadáson hallottak alapján vontam le. Az agyam legmélyebb bugyraiból tört a felszínre – ez is azt mutatta, hogy szinte állandóan pörgettem magamban a történteket. Continue reading
-
mik a vágyak? te magad – 08/03/2014
Miután beköltöztem a kollégiumba, felgyorsultak az események: előadásokra és szemináriumokra jártam, körülöttem új emberek voltak, új város, új helyek, új események. A naplóba nem is írtam igazán – nem éreztem szükségét. Sajnos csak homályos emlékeim vannak, arra viszont biztosan emlékszem, hogy amikor egy régi ismerőssel találkoztam a kollégiumban, megnyugodtam kicsit, hogy nem kell majd egyedül… Continue reading
bővebben a blogrol [katt]
Naplóbejegyzések 2011-től, egy fiatal lány tollából – vagyis az enyémből.
A bejegyzésekben dőlt betűvel írt részek a jelenkor kiegészítései – vagyis az enyémek.
Minden héten egyszer.
(A bejegyzéseket ajánlott időrendben – az első bejegyzéstől a legújabbig – sorban olvasni. Természetesen önmagukban is értelmezhetőek.)